Gyerekhét – 5. nap

A gyerekhét utolsó napján a szép idő ellenére a várva várt iskolai futóversenyt elkellett halasztani, ugyanis a magyarkanizsai sportpálya az előző napi esőzéstől nem száradt fel a tervezett időpontig. Ettől függetlenül a tanulók egy tartalmas, élményekben gazdag hetet tudhatnak maguk mögött. Köszönjük a kollégák kitartó munkáját és a diákparlamentnek a Прочитај више…

Gyerekhét – 4. nap

A csütörtöki napon iskolánk tanulói és dolgozói felöltötték a zöld szín minden árnyalatát, majd a tanórákat követően az alsós tanulók számára egy régi klasszikus elevenedett újra a filmvásznon, számukra a Dumbó rajzfilm legújabb feldoglozását vetítettük. Egyidőben a vetítéssel a magyarkanizsai Vöröskereszt civilszervezet jóvoltából a 6. osztályos tanulók betekintést nyerhettek az Прочитај више…

Gyerekhét – 3. nap

A szerdai nap a sport jegyében telt! A délelőtt folyamán a kötelező tanórákat követően az alsós és felsős tanulók is egyaránt megismerkedhettek községünk sportolási lehetőségeivel és ki is próbálhattak számukra szimpatikus sportágakat. A rendezvénynek a magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnoka adott otthont. Önkormányzatunk jóvoltából a martonosi, adorjáni és velebiti tanulók számára ingyenes Прочитај више…

Gyerekhét – 2. nap

A keddi napon a tanórákat követően az alsós valamint felsős tanulók számára az iskola diákparlamentje vicces és egyben tartalmas műveltségi vetélkedőt készített, ahol mindenki tesztelhette tudását.E közben felsős tanulók részt vehettek a Pókember: Idegenben című film vetítésén, mely elsörpő sikert aratott. Ezt követően a 6-os tanulók a testnevelés szakos tanárok Прочитај више…

Gyerekhét – 1. nap

Október 7-én kezdetét vette az egy héten át tartó gyerekhét. Intézményünk tanulói a változatos tanórák (pl. tanár-diák csere) mellett számos sport és kultúrális programokon / rendezvényeken vehetnek részt.A diákparlament tanulói nagyban hozzájárultak a gyerekheti programok sikerességéhez, ez mellett egy régi hagyományt elevenítettünk fel, a szín napokat. Egész héten keresztül minden Прочитај више…

Autómentes nap

Intézményünk, községünk iskoláival és óvódival karöltve az idei évben is részt vett az Európai mobilitás hetén, amely az autómentes közlekedést és a környezettudatos életmódot helyezi előtérbe. Az autómentes nap alkalmából megszervezett önkrományzati rendezménynek iskolánk Zmaj-épülete adott otthont, ahol községünk iskolái és óvodái is képviseltették magukat. Az eseményt városunk polgármestere, Fejsztámer Róbert Прочитај више…

118 éves a Zmaj-épület

Intézményünk fő épülete az idén ünnepelte fennállásának 118. évét. A folyamatos fejlesztések és korszerűsítések mellett fő célunk a jó iskolai légkör kialakítása, hogy a tanulók otthon érezhessék magukat az öreg iskolafalak között. Idei alkalommal négy rendes órát követően az alsós tagozatok iskolanapi kvízben vehettek részt, míg a felsősök izgalmas sportjátékokban Прочитај више…

Copyright© 2019 ОШ "Јован Јовановић Змај", Кањижа | Redesigned by Igor
sr_RSСрпски језик