Augsztus 30-a és szeptember 2-a között sor került az elsős és ötödikes tanulók fogadására.

Az elsősöket a másodikos tanulók műsora fogadta. A műsort követően mindenki megismerkedhetett saját tanító néniével, tantermével, ahol a szülőkkel együtt megkapták a szükséges információkat, majd közösségépítő játékokkal zárták az első találkozást.

Az ötödikes tanulók és szülőeik az igazgatóhelyettesek köszöntője után megismerkedhettek a szaktanárokkal és tantárgyaikkal, majd a saját tantermükben kezdetét vette az első osztályfőnöki óra, ahol megtudhatták a fontosabb információkat az iskolakezdést illetően.

Elsősök és ötödikesek ünnepélyes fogadása a martonosi épületben

A martonosi iskolaépületben augusztus 29-én rendeztük meg az elsősök ünnepélyes fogadását 9 órai kezdettel. Iskolánk másodikosai Demus Ágnes tanítónő vezetésével verses – dalos összeállítással készültek elsős társaiknak. Szepesi Zoltán igazgató úr köszöntője után Apró Marija épületvezető mutatta be a gyerekeknek az első osztályokat vezető tanító néniket. Vezetésükkel a tanulók a tanterembe mentek, a szülők pedig megismerkedhettek az osztályokban tanító nyelvtanárokkal és a hittan tanárral is.

Az ötödikesek fogadására 11 órakor került sor. Apró Marija épületvezető köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót az ötödikesek osztályfőnökének, Kiss Tamásnak, aki bemutatta tanulóinak a tagozaton dolgozó tanártársait. Jó alkalom volt ez arra, hogy a tanárok elmondják a kritériumokat, a szülők pedig megismerhessék azokat a pedagógusokat, akik tanítani fogják gyermeküket.

A cikk írója: Apró Marija

Категорије: Актуелности

Copyright© 2019 ОШ "Јован Јовановић Змај", Кањижа | Redesigned by Igor
sr_RSСрпски језик