Október első hete az idei évben is a nemzetközi gyermekhét jegyében telt. Természetesen a biztonsági előírásoknak megfelelően igyekeztünk emlékezetessé tenni a tanulók számára ezt a hetet, akik a kötelező tanórákat követően számos érdekes és emlékezetes programon vehettek részt. Minden osztály megismerkedhetett a gyermekek jogaival és kötelezettségeivel, az intézmény tanulói által készített kisfilm segítségével, mely a linkre kattintva megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=sdIW9zvL1yg&t=17s

A hét folyamán az alsós tanulók minden nap az adott nap témájának megfelelő jelmezbe bújhattak, aminek köszönhetően az iskola folyosóit manók, tündérek, kalózok, Harry Potter karakterek és szuperhősök lepték el. Intézményünk diákparlamentje kapva kapott az alkalmon és tanári segítséggel készítettek „forgószínpados” nagyjátékot az alsós tagozatok számára, kalóz és Harry Potter témában.

Ezen felül az intézmény minden épületében egyaránt számos szórakoztató program került megszervezésre, ilyenek voltak a különböző sportversenyek (akadálypálya, kiütőcske-, kézilabda- és röplabda bajnokság), filmvetítések, osztályokközötti kvíz vetélkedők, kézműves- és a számos osztályközösségi foglalkozás.

Az idei gyermekhét alkalmával is csatlakoztak hozzánk olyan intézmények, civilszervezetek, akik saját programjaikkal hozzájárultak a gyermekhét színes programkínálatához.

Egyikük a magyarkanizsai CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény, azon belül is a Dobó Tihamér képtár, akik Muhi Zsuzsanna vezetésével a napközis tanulók számára tartottak kézműves foglalkozásokat.

A magyarkanizsai Vöröskereszt (Vöröskereszt Magyarkanizsa) már évek óta tart a hatodik osztályos tanulók számára elsősegély bemutatót, ami idén sem maradt el!

Újdonságként, az idei évben először a tanulók megismerkedhettek a műanyagfeldolgozás rejtelmeivel a Műanyag Műhely (MÜMÜ) segítségével, akiket a következő videó segítségével Önök is jobban megismerhetnek: https://www.facebook.com/orzsebet.huszta/posts/4248151808572519

Mindenkinek köszönjük az önzetlen munkát illetve, hogy feledhetetlen élményt szereztek a tanulóknak!

Végezetül fogadják szeretettel a rövid kis képösszeállításunkat, melyekben igyekeztünk összegyűjteni a legemlékezetesebb pillanatokat!

Kategória: Mindennapok

Copyright© 2019 OŠ "Jovan Jovanović Zmaj", Kanjiža | Redesigned by Igor
hu_HUMagyar