Október 7-én kezdetét vette az egy héten át tartó gyerekhét. Intézményünk tanulói a változatos tanórák (pl. tanár-diák csere) mellett számos sport és kultúrális programokon / rendezvényeken vehetnek részt.
A diákparlament tanulói nagyban hozzájárultak a gyerekheti programok sikerességéhez, ez mellett egy régi hagyományt elevenítettünk fel, a szín napokat. Egész héten keresztül minden nap más színé lesz a főszerep. A tanulóknak és a tanítóknak/tanároknak igyekezniük kell minél több olyan ruhadabot viselni, mely az adott nap színe. Az alsós tanulók jutalma október 14-én kerül nyilvánosságra. A felsős tanulók közül a legaktívabb, legkreatívabb osztály a gyerekhetet követő két héten keresztül engedhetii a zenét a nagyszünetekben.
Színek napok szerint:
Hétfő: citromsárga
Kedd: narancssárga
Szerda: piros
Csütörtök: zöld
Péntek: kék

A hétfői napon az iskola dráma és médiaszakköre által készített rövidfilmet vetítettük le, mely segítségével felelevenítettük (bemutattuk) a gyerekek jogait, kötelezettségeit és a gyerekhét fontosságát. Ezt követően a 5-es és 7-es tanulók a testnevelés szakos tanárok által elkészített sport pályán, illetve osztályok közöttöi röplabda versenyen mérhették össze erejüket. 

Kategória: Mindennapok

Copyright© 2019 OŠ "Jovan Jovanović Zmaj", Kanjiža | Redesigned by Igor
hu_HUMagyar