top
logo

Válasszon nyelvet

Login Form

 

TÁMOGATÓINK

mnt-logomk-logo

 

A Magyar Templeton Program

 

A Magyar Templeton Program 

NAGY képességtesztje

10-19 éveseknek

Keressük azokat a kognitív (gondolkodási, megismerési) területen kiemelkedő képességű tehetségeket, akik egy egyedülálló, elsőként Magyarországon induló, személyre szabott tehetségfejlesztő programban, a Magyar Templeton Programban vehetnek majd részt 2016. március 1-től egy egész éven át.

Az itt a honlapon jelentkező 10-19 év közötti fiatalokból 200-an kerülhetnek be a Magyar Templeton Programba, és melléjük további 100 sikeres fiatalt hívunk meg a 20-29 éves korosztályból.

A programba beválogatott összesen 300 Junior Templeton Fellow-nak a legkiválóbb és legsikeresebb magyar tudósok, üzletemberek és szakértők segítenek majd képzésekkel, mentorálással és számos más lehetőséggel, hogy kibontakoztathassák a bennük lévő tehetséget.

A 10-19 éves feltörekvő, ifjú tehetségek, a 20-29 éves már bizonyított példaképek és a program mentorai mind egy alkotó, kreatív és támogató közösség, a Junior Templeton Fellow Network tagjaiként működnek majd együtt.

FIGYELEM!!

Ha úgy érzed, hogy tehetségeddel már kitüntél társaid közül, akkor a templetonprogram.hu honlapján regisztrálhatsz, és kitöltheted az online teszteket, amik számodra a beválogatási folyamat első szűrője.

A tesztek kitöltésének határideje 2015. október 20.

Reméljük, hogy iskolánk minél több tehetséges tanulója megpróbálkozik ezen a pályázaton.

Sok sikert kívánunk.

 

 

 

A tisztább és zöldebb vajdasági iskolákért

Az ökológia projektről

 

 

 

bottom

Powered by Joomla!. Design by: themza joomla 2.5 theme  Valid XHTML and CSS.