top
logo

Válasszon nyelvet

Login Form

 

TÁMOGATÓINK

mnt-logomk-logo

 

Szent Benedek Informatika verseny

A versenyzőket 3 terembe sorolták be, minden csoportnak volt egy felügyelő tanára és külön számítógépe és felhasználóneve mindenkinek. Az 1. feladat szövegszerkesztés volt, ahol egy minta és az utasítások alapján a Word szövegszerkesztőben meg kellett szerkesztenünk a szöveget. 50 perc állt a rendelkezésünkre. A 2. feladat táblázatkezelés és prezentációkészítés volt. Itt is a minta és az utasítások alapján kellett elkészíteni a dokumentumokat és 45 percünk volt a feladat teljesítéséhez. A táblázatot Excel, a prezentációt PowerPoint programban készítettük el. A 3.feladat egy teszt volt, aminek a hardverismeretek volt a témája és 10 percet kaptunk megválaszolni a kérdéseket a számítógépen.

Délután 4 órakor érdekes Robotika bemutatót tekinthettünk meg, majd kezdetét vette az eredményhirdetés. Az első 10 versenyző diplomát kapott és egy kis csokoládé jutalmat. Az első 3 helyezett értékes informatikai eszközöket kaptak (számítógépes egér, pendrive, billentyűzet stb.). Az első tízben mind a hárman helyezést értünk el. A harmadik helyezett Lengyel Sándor, a negyedik Magyar Tamás és a kilencedik Antóci Bence lett.

A kiskunfélegyházi iskola igazgatója, Rokolya Csaba várja az érdeklődőket az iskola iránt, akik a gépészet, informatika vagy a villamos ipar és elektronika iránt érdeklődnek.

 

 

A tisztább és zöldebb vajdasági iskolákért

Az ökológia projektről

 

 

 

bottom

Powered by Joomla!. Design by: themza joomla 2.5 theme  Valid XHTML and CSS.